2010. december 10., péntek

Játsszunk!



Mivel az agyam, a testem és úgy általában mindenem a karácsonyi csúcs 120%-os tempójában dolgozik, de kizárólag a megrendelésekre összpontosítva, így nem jutott eszembe játék apropó.
/Köszönöm minden megrendelőmnek azt a megtiszteltetést, hogy tőlem vásároltak szeretteiknek ajándékot a karácsonyfa alá!!/
Szerintem mondjuk azt, hogy ez a most meghirdetett játék előre hozott 2.-ik blogévfordulós játék, mert amikor valóban aktuális lenne, akkor már javában Pollikámért fogok izgulni az ellése miatt, tudjátok ilyenkor a mocorgásukra alszom, mivel be van kamerázva az istálló és a tv-n keresztül hallom, ha elindul valamelyiknél az ellés! Szóval azidőtájt nem lesz énnekem kedvem játszani!





Szóval, hogy is kell ezt? Ha részt szeretnétek venni ebben a játékban rakjátok ki a felhívást a blogotokban és hagyjatok itt megjegyzést? Á, Ti biztos jobban tudjátok mi ilyenkor a teendő. Azt viszont én tudom, hogy mit szeretnék adni a szerencsés "nyertes"-nek. Választhat: 1 db. fél kg-os bármelyik fajta kecsketejes fürdősóm és 1 db. szabadon választott szappanom, vagy egy kosárkás 2 db.-os szappancsomag között.
A játák december 27-ig. tart! Tarthatna rövidebb ideig is, de úgy sem lesz időm addig sorsolni :)/
Kívánok szép hétvégét, megyek a dolgomra, hogy mindenki időben megkapja a megrendelt ajándéknak valót!

67 megjegyzés:

Hunszil írta...

Hű már 2 éves leszel :) GRATULa és még sokat :))) Így hajnalban erre járve akadtam a felhívásodra, hát persze, hogy játszom....
Fahéjka amúgy rendben van ritkán hallok róla :)?
És játszom veled ... írtam, kiteszem , hirdetem
KÖSZÖNÖM :) Pusza Szilvi-Szaszi voltam:) és úgy látszik az Első:)))

Carol Anna írta...

Gratulálok én is, s szeretnék részt venni a játékban!
Köszönöm a lehetőséget!

Julcsi írta...

És még erre is van figyelmed! Tündér vagy!:)

mikmese írta...

Mivel nagyon szeretem az illatokat és ezzel együtt a szappanokat, örülök, hogy rád találtam és persze a játékra :)
Köszi a lehetőséget!
Gratulálok a blogodhoz!

L.Julcsi írta...

Én is szeretnék játszani:)
Kívánok további sok-sok örömködést a szappanokkal!

GaBeads írta...

Új, de nagy rajongód vagyok neked és a szappanjaidnak! Hát persze, hogy szeretnék játszani! Kiraktalak a blogomban!

Vicus írta...

Kedves Eszter!
Én is szeretnék jelentkezni a játékra, köszönöm a lehetőséget. A blogomba már ki is tettelek. :)
Szép napot! :)

horimarika írta...

De aranyos vagy! Köszönöm a lehetőséget és ezúton élek is vele! Jelentkezem és teszlek ki!

Artemis írta...

Ó,megint nagyon örülök,hogy rád találtam!Persze,persze nem azért mert esélyem van valami kincset nyerni,de ezt mégsem lehet kihagyni!

Melinda írta...

Szívből gratulálok és én is szeretnék részt venni a játékban!Nanááá!:)
Köszönöm a lehetőséget!:)

latinka írta...

Gratulálok a blog évfordulójához! Én is szeretnék játszani!

Mirci írta...

De jó! :) Én is szeretnék veled játszani. :)

tipikos írta...

HÚ!!! De örülne a barátnőm ennek a nyereménynek (és én is :DDD! Szeretnék játszani!!!

Pálfalvi Zsuzsa írta...

Szeretnék jelentkezni én is. Kitettem a felhívásod.Gratulálok a blog szülinapodhoz!!

Mammka írta...

Már 2 éve? Gratulálok és örülök,mert mindennap a te szappankáidat használom.:)
Kiteszem a blogomba...
Írok mélt,van egy kérdésem...

rozandi írta...

Szeretnék én is játzsani! Sok blogévfordulót kívánok még!

Andulka írta...

Gratulálok! Én is szeretnék játszani veled, a héten rendeltem tőled szappanokat, de hát Eszter szappanból sosem elég! ;-)
Kitettem a felhívást a blogomba!

Lilang írta...

Drukkolok, hogy simán menjen az ellés :)
Mellesleg pedig reménykedek, hogy nekem kedvez a szerencse.
Kitettelek az oldalsávomba.
Köszi a lehetőséget :)

medolin írta...

Szeretnék játszani a gyönyörű szappanokért, ha megengeded. Régóta vágyom rá, hogy kipróbálhassam őket.
Gratulálok a szülinapod alkalmából!

m írta...

Nagyon örülök a lehetőségnek, jönnék én is, köszönöm:)

antalandi írta...

természetesen én sem szeretnék kimaradni :)

H. Mária írta...

Én is szeretnék játszani. Már ki is tettem a képet. :) Írtam e-mail-t az ekcémával kapcsolatban. :)

Nina írta...

Szeretnék játszani :) Kitettem a blogomon a sidebar-ra :) Köszönöm a lehetőséget! :)
Kellemes Decembert!

iri írta...

Bevallom , nekem is jol fogna a kecskeszappan, s ezert beneveztem.

Zsuzska írta...

Kedves Eszter !

Boldog blogszülinapot kívánok !
Köszönöm a lehetőséget, hogy játszatok.

tideke írta...

Előre is boldog blog szülinapot kívánok, az elléshez pedig nagy adag szerencsét. Milyen édes is lehet egy ilyen apróság.

a termékeid nagyon tetszetősek, amellett hogy természetes alapanyagoknak köszönhetően rengeteg bőrproblémára gyógyirt hoznak.- ezt a baráti körömből tudom.

Jelentkeznék én is a játékodra.

Timka írta...

Én is szeretnék játszani,
boldog napokat:)

modszertar írta...

Nagyon megörültem ennek a játéknak! A Rád mutató linket elhelyeztem! Köszönöm a nagyvonalú felajánlásodat! Erika

Válóczi Anikó írta...

Játszani szeretnék, kitettem a felhívást blogomra, de mivel úgy tűnik, még egyenlőre csak Te :) olvasod azt, biztosra mentem és a Facebookon megosztottam az ismerőseim között is! Minden szépet és jót Neked Eszter!

Etti írta...

Szia! Hallottam már innét-onnét a szappankáidról, és igaz még nem határoztam el magam, hogy kipróbálom, de láttam ezt a játékodat, gondoltam hátha lesz egy kis szerencsém, hogy kipróbálhassam őket. :) Szóval szeretnék játszani én is. Köszönöm.

Gaby Erika írta...

Én is beszálnék a játékba, ha lehet! Még nem próbáltam kecsketejes szappant, de már annyit halottam róla, hogy nagyon szeretném már kipróbálni! :))

Erika írta...

Szia!

Én is szeretnék gratulálni a blogszülinaphoz és természetesen a munkáidhoz! További nagyon sok szülinapokat kívánok hozzá!

Természetesen beszeretnék én is állni az esélyesek sorába!

Kingu írta...

Kedves Eszter!

Szeretnék a játékra jelentkezni, de nincs blogom. Lehetséges, hogy a Facebookon megosztom? :-)

Minden Jót!
Kingu

Lipodresch írta...

Szia
Én is játszani jöttem! :)

Kitettem a blogba a játékot.

GhostGirl írta...

én is szívesen játszanék :):)

GhostGirl írta...

én is szívesen játszanék :)

Évi (Vica) írta...

Még sok blogévfordulót kívánok. Én is szeretnék jelentkezni. A blogom oldalsávjába kitettem képet és linket a játékodra :)

Monica írta...

Gratula neked, blogodnak!
Éppen szülinapra való ajándékokat kínálsz, és mivel nekem is most lesz (+3 nap) ezért reménykedem hogy nyerek valami kis kényeztetőt tőled.
Kitettelek a blogomba.

Dia írta...

Nagyon szeretem a szappanjaidat, az igényes, szép munkáidat, így természetes, hogy én is játszom! És örülök, hogy nem hagytad abba a blogírást! :-)

Erzsébet írta...

Hű! Egy kecsketejes szappanért szívesen ringbe szállok :-)

*kateee írta...

Szia!

én is szeretnék résztvenni a sorsolásban! Igaz még most bukkantam rád, de hírdetni fogom az oldalad :D
köszi a lehetőséget!

MrsYarnart írta...

boldog blogszülinapot és szerencsés-könnyű ellést! a felhívást kitettem a blogomban, szeretnék én is játszani!

Tengelicleány írta...

Boldog szülinapot! :)

GumiPók írta...

Pollinak minden jót, neked boldog blogszületésnapot, magunknak pedig szép és finom szappanokat kívánunk! Mi is szeretnénk játszani! :) Zsangyal & GumiPók

timi írta...

szia Eszter! szeretnék én is játszani..még sok neves szülinapot és népesedő rajongótábort kívvánok!:)/ a kiskecskéknek sok friss szénát:)/

Abile írta...

Fantasztikusak a szappanjaid. Jó lenne nyerni belőlük! :o) Gratulálok a blogszülinapodhoz!

Andi írta...

Én is jelentkezem játszani, sőt újból rendelni is fogok hamarosan, mert fogyóban vannak a szappanok itthon.

Mártus írta...

Igazán szépek a szappanok, szívesen kipróbálnám őket, mivel híve vagyok a természetes kozmetikumoknak. A felhívást kitettem az oldalsávba.
szorítok...

azeszti írta...

beállnék én is a gratulálók és a játszók sorába!
blogom ugyan nincs, de facebook-on meghirdettelek :)

Maryenne írta...

Én is kitettem! :)
Játszani jó!:)

Monessa írta...

Csodás dolgok!Köszi a lehetőséget! :)
Jó lenne +nyerni egyiket a sok közül!:)

Frivolina írta...

Jövök én is:) Jó munkát kívánok így az év végére és sok erőt, kitartást!

emilil írta...

szeretnék játszani:)

P-Blither írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz :)
Köszönöm a lehetőséget!!! :)

norono írta...

Esztikém nagyon boldog 2. blogszülinapot kívánok!
Pollinak majd mi is drukkolunk!

Kaccat írta...

Boldog blogszülinapot, békés ünnepeket!
Én is szeretnék játszani ezekért a szépségekért! Köszönöm a lehetőséget!

helen írta...

Szia!

Gratula a szappanokhoz és a bloghoz :) Jövök én is játszani, hogy messzire (új zéland) vihessem jó híred! Én a két szappanos meglepetést választanám, ha nyernék!

Polly írta...

Nagyon szeretnék játszani ezekért a szépségekért :)
Köszönöm a lehetőséget!

Boldog ünnepeket kívánok!

Ingyenesek - Match írta...

Boldog Ünnepeket Mindenkinek!

Vike írta...

Gratulálok a blogodhoz és a szappanokhoz! Szeretnék én is játszani.

maggomboc írta...

Még sok-sok blogévfordulót kívánok Neked és magunknak!
Szeretnék én is játszani. (A blogomban pár napja már kitettem a játékod.)

Iza írta...

Boldog blogszülinapot! Jövök én is játszani a szappanokért, olyan rég éreztem ilyen természetes szappant magamon, hogy nem is emlékszem rá...hátha szerencsém lesz :)

aarkus írta...

Isten éltessen, csatlakozom én is a jókívánságok özönéhez: jó egészséget, jó munkát, sok szép új szappan kreációt kívánok! :-)))

G-design írta...

Én is Boldog Blogszülinapot kívánok így előre :) és persze köszönjük a lehetőséget!

lapappilon írta...

szia! én is jövök játszani!
szuper lenne nyerni! imádom a házi készítésű szappanokat!
kellemes ünnepeket!
eleget tettem a feltételeidnek!
minden jót!
Éva
lapappilon.blogspot.com

Alice97 írta...

Boldog szülinapot!!! és én is természetesen szeretnék jelentkezni:)

Szegusz írta...

Szappanokkal, megrendelőkkel teli boldog új évet kívánok neked!
Természetesen én is játszanék!