
Kedves fehér tyúkanyóm, akiről már írtam nektek, hogy milyen szorgos anyuka, hát egy hónapja 3-szor is kiscsibék csivitelését szerette volna hallani maga körül, így harmadszor is bebújt a kedvenc fészkébe és elkezdett kotlani! Mit tesz ilyenkor a jó gazdasszonynak , ha kakas hijján nincs "magos" tojása? Hát fut gyorsan a szomszédasszonyhoz és kér egy-pár kelteni való tojást. Igen ám, de a jó gazdasszony azt is tudja, hogy a kikelő kiscsibéknek meg kell erősödniük annyira a tél beköszöntéig, hogy át tudják vészelni a fagyos időt. Ezért aztán bármennyire is sajnáltam kedves Mamómat, most üres maradt a fészek, mert már késő volt a pipik megszületéséhez. Vannak különböző taktikák, hogy hogyan tartsuk távol a tyúkot a fészektől, ha nem kívánatos a kotlása. A legtöbbször azért alkalmazzák ezeket, mert amíg ül a tyúk, nem tojik tojást. Ezek egytől-egyig állat megalázó és kegyetlen eszközök és már biztos ismeritek annyira az állatokhoz fűződő szeretetetemet, hogy tudjátok hagytam neki végig csücsülni a három hetet.
Történetem másik szála ahhoz a pici pipihez kötődik, akiről már szintén írtam, tudjátok, aki túlélt egy rókatámadást és egy kecske taposást is. Na ő is Mamó keltette csibe. Mikor letelt az ösztönök által kiszabott boldog hat hét, amit a csibék mamájukkal töltenek, Mamó elküldte magától, nem foglalkozott tovább vele. Aztán, hogy annyi baja lett szegényemnek, én lettem a pótmamája, óvtam őt a tyúkok gonoszkodásától, eltereltem a többieket a kukoricától, víztől, ha megéhezett, megszomjazott. Mára már teljesen egészséges 3 hónapos csibe.
A tyúkanyó mikor lassan lejár a 3 hét kotlási idő, elkezdi hivogatni a tojásban lévő piciket. Olyan édesek ilyenkor, olyan halkan és én úgy hallom szeretetteljes hangon beszélget velük, hogy mindig nagy örömmel hallgatom őket.
És itt ér össze újra a mama és lánya története. Amint meghallotta a kiscsibe anyja hívó szavát, felrepült a mellette lévő fészekbe és napokon keresztül ott ült mellette. Beszélgettek, együtt ettek és a pici el sem mozdult az anyja fészke mellől.
Aztán eljött az idő, a kotlási időnek vége, szegény Mamót nagyon sajnáltam volna, hogy nem volt értelme ennek a nem túl kellemes feladatának, ha.... Igen, igen, anya és lánya azóta újra együtt van, együtt alszanak, együtt csipegetnek, egy percre sem hagyják el egymást. Mamó is örömmel foglalkozik újra vele, a pici meg boldog, hogy hosszú egyedülléte után,/ hisz a testvéreit meg elvitte a róka/, szóval végre újra van valaki mellette, aki védelmezi, akivel eltöltheti a napjait. Érdekes, hogy azóta a többiek sem bántják a picit.
Azért írtam meg ezt a történetet, mert még számomra is hihetetlen, hogy így alakult, meg aztán még egy bizonyítékát láttam benne, hogy igenis szeretnivalóak és szeretetre éhesek még ezek a kétlábú jószágok is!